Fejléces levélpapírok

Az egyházi iskolák végórái

Az I. sz. kéttagú államosítási bizottság rendes heti jelentése 1950. január 10 − január 15.

 

A magyar iskolarendszer 1948 előtt többségében felekezeti iskolákból állt. 1942-ben Baranya vármegyében az iskolafenntartók 60,6 %-a a római katolikus, 17,7%-a a református, 4,2 %-a az evangélikus, 1,1-a az izraelita egyház volt.[1] 1948. június 16-án az Országgyűlés elfogadta az 1948. évi XXXIII. törvénycikket. Ez kimondta, hogy a törvény hatálybalépésekor fennálló nem állami iskolák és a velük összefüggő tanulóotthonok, továbbá a kisdedóvodák fenntartását[2] az állam veszi át, ezen intézmények tanítóit, tanárait és óvónőit pedig állami alkalmazottakká minősítik át. A törvény 3. §-a szerint az állami fenntartás alá kerülő intézmények épülete, berendezése, felszerelése és azok fenntartását szolgáló egyéb vagyona (tanítói föld, lakás stb.), mint közművelődési célvagyon, az állam tulajdonába ment át.[3]

A gyakorlati megvalósítás több szakaszban valósult meg: a 8000/1948. VKM[4] sz. rendelet értelmében az államosított iskolát haladéktalanul el kellett látni olyan felirattal, amely az iskola állami jellegét tüntette fel, az iskola pecsétjét 1948. július 31. után már nem lehetett használni. Az iskola felett az egyházi vagy más önkormányzati hatóság mindennemű rendelkezési joga megszűnt, mint ahogy az iskolafenntartó által teljesítendő helyi javadalom is.[5]

A „Polonia Węgierska” folyóirat „GŁOS POLONII” című negyedévi mellékletének 133. számában Sárközi Edit: Sikorski Tádé (Tadeusz Sikorski) lengyel nemesi származású építész és iparművész címmel készített interjút Nagy Imre Gábor főlevéltárossal, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára igazgató-helyettesével.

Sikorski Tádé lengyel nemességének elismeréséről a hónap dokumentuma sorozatunk 2015. februári számában olvashatnak.

100 éve hunyt el Angster József orgonaépítő mester, a magyar ipar- és hangszertörténet kiemelkedő alakja

(Kácsfalu, 1834. július 7. – Pécs, 1918. június 9.)

 

Forrás: ANGSTER 2003.

Zsolnay Vilmos díszpolgársága

 

A díszpolgárság, a legrangosabb városi kitüntetés onnan eredt, hogy a város érdekében eljáró személyeknek díjtalanul polgárjogot adományoztak. Polgárjogot a szabad királyi városi rang elnyerése után, az 1781. évi statútum XVII. pontja szerint a városi tanács adhatott, és az új polgárnak római katolikusnak kellett lennie. Az első ismert díszpolgár Pécsett Ferdinandus de Mülleg, Müller udvari ügynök volt 1791-ben. A díszpolgárságot Pécsett 1947-ig szabályozatlanul és rendszertelenül adományozták. Általában vagy országosan ismert személyiségek (politikusok, művészek, tudósok), vagy helyi nagyságok (püspökök, kanonokok, főispánok) kaptak díszpolgári címet. Csak két városi polgár kapott díszpolgári kitüntetést, Zsolnay Vilmos 1897-ben és a fia Miklós 1907-ben.[1]

Zsolnay Vilmos (Pécs, 1828. ápr. 19. –  Pécs, 1900. márc. 23.) kerámiaművész és majolikagyáros pécsi viszonylatban szokatlanul sok és magas kitüntetetéssel rendelkezett. Zsolnay Vilmos 1868-ban jegyeztette be saját üzemét „Első Pécsi Czement Chamott és Tűzbiztos Agyagáru Gyár” néven.

Oldalak