A röplap propaganda szerepe a mecseki szénbányáknál 1954 és 1957 között
a Babics András[1] történész irathagyatékát képező bányászattörténeti dokumentumokon keresztül
„A vas és acél országa”[2] – rövid gazdaságpolitikai áttekintés Magyarország 1946 és 1953 közötti időszakából
A második világháború után az ország gazdasága romokban hevert. A háborús pusztításokon kívül ebben fontos szerepe volt a németeknek és az oroszoknak egyaránt, akik kíméletlenül kifosztották az országot. Ezenkívül az országra nehezedett 1946-ig több, mint 1 millió szovjet katona élelmezésének és elszállásolásának a terhe. A fegyverszüneti egyezmény által előírt jóvátétel megfizetése pedig tovább rontotta a borzalmas gazdasági helyzetet, amely 1946 tavaszán hiperinflációt eredményezett. Két intézkedés mentette meg az országot ebből a helyzetből, egyrészt az USA visszaszolgáltatta az MNB aranykészletét, amelyet 1944-ben a nácik Németországba vittek, másrészt az augusztusi pénzreform, amely Magyarország fizetőeszközévé a pengő helyett a forintot tette. Az ideiglenes kormány és az azt novemberben felváltó koalíciós kormány tevékenységének köszönhetően a helyzet stabilizálódott, ugyanakkor – a koalícióban részt vevő, a szovjet hatalom erőteljes támogatását élvező Magyar Kommunista Párt (MKP)[3] révén – megkezdődött a gazdaság szovjet minta alapján történő átalakítása. 1946 júliusában államosították a szénbányákat, majd sorra a legnagyobb ipari vállalatokat, bankokat, 1948 márciusában a 100 főnél nagyobb vállalkozásokat és végül 1949 végén a 10 főnél több embert alkalmazók is sorra kerültek. Az újjáépítési célból 1947-ben megkezdett hároméves terv e fenti és más további intézkedések hatására látszólag pozitív eredményre vezetett, hiszen 1949-re az egy főre jutó ipari termelés elérte a haború előtti szint 123%-át, és szerény javulás állt be a városi népesség életszínvonalában is, ezért a Magyar Dolgozók Pártja (MDP)[4] már ebben az évben a program befejezése mellett döntött.[5]
