Családfakutatás

Nyomtatóbarát változatSend by email

A családfakutatásról általában*

 

Sok ezer szenvedélyes kutató tapasztalata bizonyítja: veszélyes dolog családtörténeti kutatásba kezdeni. Veszélyes, mert, aki egyszer belekezdett, többé nem tudja abbahagyni. Mert mindig akad egy újabb nyom, mely rég elporladt emberek boldog vagy tragikus életének megismerésére ösztökéli a kései utódot. És mindig akad egy bosszantó hiány a családfán: egy ős, akiről azon kívül, hogy léteznie kellett valaha, semmit sem sikerül kideríteni, bármennyit fáradozunk is.

Pedig a kutatás kezdetén minden olyan egyszerűnek tűnik. Hiszen saját személyi adatainkat álmunkból fölébresztve is fújjuk. Többnyire szüleink és nagyszüleink leszármazásával is tisztában vagyunk, és a családi legendákból vagy az öreg rokonok által megőrzött iratokból a dédszülők generációjáról is tudunk egyet-mást. Ezért lelkesen, és természetesen gyors eredményben bizakodva vágunk neki a levéltári kutatásnak. Úgy gondoljuk, hogy mi sem lehet egyszerűbb annál, mint az anyakönyvekből megállapítani, ki kinek a gyermeke, szülője vagy testvére, honnan származik dédanyánk, és mikor született dédapánk. Az interneten böngészve hamar ráakadunk olyan oldalakra, melyek elvezetnek minket abba a levéltárba, ahol megtalálhatjuk a kutatásainkhoz elengedhetetlenül szükséges állami anyakönyveket. Ha biztosan tudjuk, hogy ősünk hol született, hol halt meg vagy hol kötött házasságot, valóban egyszerűen továbbléphetünk. De máris szembesülünk az első nehézséggel, ha például a fővárosban született ősünkről nem tudjuk, hogy melyik kerületben anyakönyvezhették. Ha az 1895 előtt keletkezett egyházi anyakönyvekben akarjuk folytatni a kutatást, akkor már azt is tudnunk kell, hogy a keresett ős melyik felekezethez tartozott. Tovább nehezíti a dolgunkat, hogy az anyakönyveket – „ahány ház, annyi szokás" – ritkán vezették egységes elvek szerint. És hozzá még: minél régebbi az anyakönyv, annál valószínűbb, hogy latinul, németül vagy valamilyen nemzetiségi nyelven íródott, és a benne szereplő személyek körülményeire vonatkozó adatokat még kibetűzni sem egyszerű, nemhogy megérteni. Ha szerencsénk van, és őseink között nemesemberek vagy jeles közéleti személyiségek voltak, valószínűleg sokkal könnyebben haladhatunk visszafelé a múltban, mintha "csak" egyszerű városlakók vagy földművesek leszármazottai vagyunk. Szerencsére az úrbéres, országos vagy helyi összeírásokban, városi, közoktatási vagy céhes iratokban az egyszerűbb származású felmenőinkre is találhatunk adatokat. Ha mindezeken a nehézségeken átverekedtük magunkat, és családunk történetének feltárásában nagyjából a 17-18. század fordulóján tartunk, talán erőt vesz rajtunk a csüggedés. Mert ettől kezdve egyre kevesebb a viszonylag könnyen áttekinthető anyakönyvi vagy összeírás jellegű forrás. Akinek azonban idáig sikerült felgöngyölítenie a szálakat, már biztosan menthetetlenül és véglegesen a családkutatás rabjává vált, ezért nem adja fel egykönnyen.

A családkutatás helyhez és időhöz kötött, időigényes munka, hiszen a kutatást nagyrészt különféle levéltárakban kell végezni, melyek nyitva tartási ideje többnyire nem igazodik az Ön munkarendjéhez. Mit tehet Ön ebben az esetben? Mivel az MNL Baranya Megyei Levéltára számos más levéltárhoz hasonlóan nem vállalkozik családtörténeti kutatás elvégzésére, ezért a kutatómunkát már Önnek személyesen vagy megbízottja - például egy genealógiai kutatásokkal foglalkozó iroda munkatársa - révén kell elvégeznie.

*A fenti anyag a Magyar Nemzeti Levéltár honlapján található tájékoztató rövidített és átdolgozott változata

 

Az anyakönyvi kutatások szabályai

A kutatótermi szabályzat (letölthető pdf-formátumban

9/2014. sz. Főigazgatói utasítás az MNL megyei tagintézményeiben őrzött állami anyakönyvek kutatásáról (letölthető pdf-formátumban

 

Segédletek családfakutatáshoz

Berkes József: Tájékoztató családtörténeti kutatásokhoz

MNL BaML XV.35. Felekezeti anyakönyvi másodpéldányok mikrofilmjeinek dobozjegyzéke