Hónap dokumentuma: Református lelkészek harca a bűnök ellen...

Református lelkészek harca a bűnök ellen

Oláh Sámuel kórósi református lelkész a községben elterjedt bűnök megbüntetését kéri a siklósi főszolgabírótól. 1815. május 6.

 

A Felső-Baranyai Egyházmegye 1817. évi egyházlátogatási jegyzőkönyvének kérdőpontja kapcsán, hogy „Szent hivatalához illendő tekintetben tartatik-e a Prédikátor?” több lelkész panaszkodott a baranyai vidék elmaradottságára. „Annyiban, amennyiben egy Baranyai Helységnek együgyű lakosaitól lehet várni.”[1] – válaszolta a garéi lelkész. Mások szerint a megbecsülést hátrányosan érintette, hogy a községtől kapták a lelkészek a fizetést. A drávaszabolcsi Mojzes Mihály lelkész szerint a prédikátor „illendő becsületben tartatik, kivált, ha a fizetést nem sürgeti.”[2]A drávafoki lelkipásztor úgy vélte, hogy a község tisztelete kizárólag a fenyítésre jogosult hatalomnak járt: „becsületadások felette együgyű, sőt csekély közönségesen minden olly hivatalbeliek eránt, akiknek nincsen pálca a kezekben.”[3]

A református lelkészeknek ugyan nem volt a kezében pálca, vagyis testi büntetést nem szabhattak ki, de mégis többféle eszköz állt rendelkezésükre a bűnösök megbüntetésére. A szóbeli megintés, szidás után a nagyobb bűnöket elkövetőket a lelkész eltilthatta az Úr asztalától, vagyis nem engedte Úrvacsorához járulni őket. Amint a nagypeterdi lelkész írta: „Cégéres vétekben élőket a prédikátor eltiltja az úr asztalától.”[4]

Magyarmecskén a bűnösök bűnének súlyossága szerint a következő fokozatokat gyakorolták: „1. Megintjük, hogy arról letegyenek. 2. Büntetést igérünk nekiek, hogy az Úr asztalától eltiltjuk. 3. Ha csakugyan látjuk, hogy ezek rajta nem fognak, világosan kimondjuk az Ekklézsia[5] sententziát[6], hogy ha meghalnak, minden halotti tisztesség nélkül fognak a temetőbe kivittettni.” [7] Ez utóbbi volt a legsúlyosabb büntetés, a református lelkész csak a legvégső esetben alkalmazta ezt a fenyegetést, hogy az elhunytat, a siklósi lelkész szavaival: „a szokásban lévő tisztességes temetéstől is eltiltja, s minden ceremónia nélkül temetik el”.[8]

Előfordult mégis, hogy a lelkész úgy ítélte meg, hogy a testi büntetéssel többet érne el, mint a szóbeli fenyegetéssel. Ilyen esetben a bűnösnek ítélt személyeket a presbiteriális gyűlésnek,[9] vagy az uradalom tisztjeinek átadhatta, akik a testi büntetést kiszabták és kiszolgáltatták. „A presbiteriális gyűlés a cégéres vétekben élőket meg szokta feddeni, és ha annak nem engedelmeskednek, pálcával és korbáccsal is megbünteti.”[10]Nagypeterden, ha háromszor nem ment valaki templomba, előbb 6, majd 12 pálcaütéssel büntették.[11] Sámodon „A káromkodókat a Bíró büntetni szokta, a versengők, templomba nem járók megintetnek, azoknak a házasoknak dolgukat, akik együtt nem laknak a T.[12] Szolgabíró Úr végzi el.” [13]

A kórósi református lelkész is úgy vélte, hogy a községben előforduló, és egyre inkább elszaporodó bűnöket csakis testi büntetéssel lehet megfékezni. 1815-ben a prédikátor azonban a presbiterek[14] helyett a világi hatalomhoz fordult. A siklósi szolgabírótól azt kérte, hogy vagy ő büntesse meg a bűnösöket, vagy hatalmazza fel a községi bírót, esküdteket, akik a meghatalmazás nélkül, bár jogukban állna, nem mernek a bűnösök ellen fellépni. 

 

 

"Tekéntetes nemes Főszolgabíró Úr

Bizodalmas Jóakaró Uram!

Mind az Isten által kiadatott, mind pedig a polgári társaság által helybe hagyatott törvények az emberek javára, boldogítására, s a jórend megtartására céloznak. De az emberi gyarlóság, vagyis romlott természet mind egyiket, mind másikat gyakorta által hágja, s azokkal ellenkezőképpen cselekedni vakmerőül bátorkodik. Hogy a gonosz meggátoltasson, a jóság előmehessen, ezen törvények a vétkezőknek rettentésekre, s jobb útra tehető térítésekre büntetést rendeltek.

E mi gyülekezetünkbe annál fogva, hogy senki vétkének érdemlett testi büntetését nem veszi, eláradt a köznép között, az Elöljáróktól való nem függés, s kinek-kinek a maga szabad tettszése szerént való beszéde s cselekedése. Elhatalmazott az ember szóllás (kivált az Asszonynép között) az egymást mocskolás, csúfolás, átkozás, még az ártatlanoknak is ok nélkül való gyaláztatások, a káromkodás, a Teremtőnek szidalmazása sokaknak szavok járásokká lett.

Akik az illyen, s más egyéb vétkeket hallják s tudják, tesznek ugyan panaszt az Elöljáróknál az orvosoltatás s büntetés végett, de mivel az ezen hibás tárgyakat megvizsgáló, ítéllő s büntető hatalom a felsőbb Tisztviselőknek engedtetett (mert ezért adott Isten fegyvert kezekbe) nem bátorkodnak a falusi Elöljárók hasonló Polgártársaikat, még azokat is, akik valójában megérdemelnék, testi büntetéssel s veréssel zabolázni, s rettenteni.

Hogy azért a jó rend, a békesség, ezen kis Gyülekezetből is számkivetésbe ne küldessen, (azért)[15] esedeznek Tekéntetes Úri Személlye előtt a helység Elöljárói: Hogy az ollyan személlyeket, kiknek egymás eránt méltó panaszolkodások, s neheztelések vagyon, a megvizsgálás, elintézés s megítéllés végett, tulajdon úri hatalmához igazíttatni megengedje: Vagy a Bírót, Esküdt Társaival a vétkeknek az illendőségig lehető megbüntettetésekre a gonoszoknak, meghatalmazni méltóztasson.

Ezen alázatos kérésnek akármellyik része teljesíttethetik, azt írásba megküldeni instáljuk[16] alázatosan, ne terheltessen: Hogy azon írás erejénél fogva az Elöljárók magokat a vétkezőkre terjendő ítéllethozásokba (s ha a dolog úgy kívánja) a büntetésbe, akik előtt szükséges megigazíthassák. Ezen bizodalmas kérésünkre lejendő bölcs válaszának alázatossággal való megnyerését óhajtva elvárván, mélységes tisztelettel vagyok kegyes favoriba[17] ajánlott. Május 6-dikán 1815.

Tekéntetes Főszolgabíró Úr

bizodalmas jóakaró Uramnak a kórósi Elöljárók képébe[18]

Oláh Sámuel mk[19].

Hellybeli Prédikátor"

 

Irodalom:

Bucsay Mihály: A protestantizmus története Magyarországon 1521-1945. Budapest, 1985.

Csohány János: Pillanatképek a magyar református lelkészség történetéből. In: Egyháztörténeti Szemle XV/2. 2014. 97-103.

Források:

Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára IV. 1. p. 11. Baranya Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. Peren kívüli iratok. XXIV. 18.

Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára XII. 14. Felsőbaranyai református egyházmegye egyházlátogatási jegyzőkönyvének másolata.

 

                                                                                               Borsy Judit főlevéltáros

                                                                                                      MNL BaML


[1] MNL BaML XII.14. Garé 112.

[2] MNL BaML XII.14. Drávaszabolcs 104.

[3] MNL BaML XII.14. Drávafok 89.

[4] MNL BaML XII.14. Nagypeterd 287.

[5] Ekklézsia: egyházközség, hitközség.

[6] Sententziát: végzést, ítéletet.

[7] MNL BaML XII.14. Magyarmecske 260.

[8] MNL BaML XII. 14. Siklós 364.

[9] Presbiteriális gyűlés: a protestáns egyház demokratikusan választott testületének gyűlése.

[10] MNL BaML XII.14. Márfa 239.

[11] MNL BaML XII.14. Nagypeterd 287.

[12] T.: Tekintetes

[13] MNL BaML XII.14. Sámod 353.

[14] Presbiterek: a protestáns egyház demokratikusan választott testületének tagjai.

[15] Áthúzott szöveg.

[16] Instáljuk: kérjük.

[17] Favori, favor (lat.): jóakarat.

[18] Képébe: nevében

[19] mk.: maga kezével, saját kezüleg