A hónap dokumentuma: A röplap propaganda szerepe a mecseki szénbányáknál...

A röplap propaganda szerepe a mecseki szénbányáknál 1954 és 1957 között

a Babics András[1] történész irathagyatékát képező bányászattörténeti dokumentumokon keresztül

 

„A vas és acél országa”[2] – rövid gazdaságpolitikai áttekintés Magyarország 1946 és 1953 közötti időszakából

A második világháború után az ország gazdasága romokban hevert. A háborús pusztításokon kívül ebben fontos szerepe volt a németeknek és az oroszoknak egyaránt, akik kíméletlenül kifosztották az országot. Ezenkívül az országra nehezedett 1946-ig több, mint 1 millió szovjet katona élelmezésének és elszállásolásának a terhe. A fegyverszüneti egyezmény által előírt jóvátétel megfizetése pedig tovább rontotta a borzalmas gazdasági helyzetet, amely 1946 tavaszán hiperinflációt eredményezett. Két intézkedés mentette meg az országot ebből a helyzetből, egyrészt az USA visszaszolgáltatta az MNB aranykészletét, amelyet 1944-ben a nácik Németországba vittek, másrészt az augusztusi pénzreform, amely Magyarország fizetőeszközévé a pengő helyett a forintot tette. Az ideiglenes kormány és az azt novemberben felváltó koalíciós kormány tevékenységének köszönhetően a helyzet stabilizálódott, ugyanakkor – a koalícióban részt vevő, a szovjet hatalom erőteljes támogatását élvező Magyar Kommunista Párt (MKP)[3] révén – megkezdődött a gazdaság szovjet minta alapján történő átalakítása. 1946 júliusában államosították a szénbányákat, majd sorra a legnagyobb ipari vállalatokat, bankokat, 1948 márciusában a 100 főnél nagyobb vállalkozásokat és végül 1949 végén a 10 főnél több embert alkalmazók is sorra kerültek. Az újjáépítési célból 1947-ben megkezdett hároméves terv e fenti és más további intézkedések hatására látszólag pozitív eredményre vezetett, hiszen 1949-re az egy főre jutó ipari termelés elérte a haború előtti szint 123%-át, és szerény javulás állt be a városi népesség életszínvonalában is, ezért a Magyar Dolgozók Pártja (MDP)[4] már ebben az évben a program befejezése mellett döntött.[5]

Az előbbi programban is nagy hangsúlyt fektettek a nehézipar helyreállítására és fejlesztésére, ám az 1948-as politikai és az ezt kísérő gazdasági fordulatnak köszönhetően az MDP-nél immáron egyértelműen a nehézipari beruházások kerültek előtérbe. Mindezt jól szimbolizálja Gerő Ernő[6] kijelentése, mely szerint Magyarországot a „vas és acél országává” kell tenni, s ezért „ötéves tervünk alapkérdése a vas- és acéltermelésünk fejlesztése olyan ütemben, amelyre nincs példa a magyar ipar történetében".[7] Ennek keretében a legnagyobb hangsúlyt elsősorban a kohászatra, másodrészt a gépgyártásra kívánták fektetni. Az energiaigényes nehézipar fejlesztése[8] viszont az ország gyorsított villamosítását kívánta meg. A villamosenergia-termelés fokozását – a rendelkezésre álló hazai energiahordozó készletekre alapozva – ekkor elsősorban új szénalapú erőművek építésével, illetve a kapacitásnövelő erőmű-rekonstrukciókkal lehetett biztosítani. A növekvő szénigények kielégítése tehát a hazai széntermelés gyors növelését sürgette.

A gazdaság legfőbb irányító szervei, a Népgazdasági Tanács[9], valamint az Országos Tervhivatal[10] megfelelő alapot teremtettek a szovjet mintájú tervutasításos rendszer bevezetésére. Mindennek megvalósítása az 1950. január 1-jei hatállyal meghirdetett első ötéves tervben öltött testet.[11] Az erőteljes iparosítás azonban nélkülözést jelentett a lakosság számára, a fogyasztás kárára megvalósuló nehézipari tőkebefektetések miatt. A dolgozók elszegényedését növelte az is, hogy kötelezően államkötvényeket (ún. békekölcsönöket) kellett jegyezniük. Az 1951-es ár- és bérreform 20%-kal növelte a béreket, ugyanakkor 50–100%-kal emelte az árakat. Az 1949-es szinthez képest a fogyasztási javak átlagos ára 88%-kal nőtt.[12] 1953-ra az alacsony bérek, az erőltetett termelési célok, a túl szigorú munkahelyi normák és az élelmiszerhiány elégedetlenséget és elkeseredettséget szült az országban.[13]

 

„A Pécsvidéki kőszénbányák koncentrációja”[14] – rövid gazdaságtörténeti áttekintés a Mecseki szénbányászat 1829 és 1967 közötti időszakából

Az ország egyik legjelentősebb szénlelőhelye a Mecseki szénmedence volt, az ide tartozó legfőbb települések: Pécs, Komló, Magyaregregy, Szászvár, Máza, Hidas, Mecseknádasd, Pécsvárad, Hird. A mintegy 300 km2 területen az államosítás előtti időszakban három tulajdonos osztozott: a Pécs vidéki bányákat az 1829. március 13-án alakult Első Dunagőzhajózási Társaság (DGT/DDSG)[15] szerezte meg a XIX. század második felében (Pécsbánya, Somogy-Vasas, Szabolcs).[16] A komlói bányát 1909-ben a Magyar Államkincstár vásárolta meg, míg az észak-mecseki bányák 1868-tól a Kőszénbánya és Téglagyár Társulat, Pesten nevű részvénytársaság, 1898-tól az Esztergom-Szászvári Kőszénbánya Rt. tulajdonába kerültek. Ez utóbbit 1925-ben anyavállalata, a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. magába olvasztotta, így a mecseki szénmedencében is jelentős vagyonhoz jutott. Az Anschlusst követően a DGT/DDSG mint német állami vállalat a Pécs környéki bányaterületekkel együtt a Reichswerke „Hermann Göring” AG. konszern érdekkörébe került. A szovjet csapatok 1944. november 29-ei megjelenésével a pécsi szénbányák mint hadiüzemek a katonai parancsnokság irányítása alá kerültek.

 

Pécsi kőszénbányák 1945.[17]

 

1946. május 15-én fogadta el az Országgyűlés a szénbányászat államosításáról szóló 1946. évi XIII. törvényt, amely állami tulajdonba vette az ország összes szénbányáját, a hozzájuk tartozó villamos erőművekkel, valamint egyéb, a bányák kezelésében lévő üzemekkel (pl.: cementgyárak, mészégetők, téglagyárak, stb.) és vagyontárgyakkal együtt. A törvény alapján 1946 szeptemberében megalakult a Magyar Állami Szénbányák (MÁSZ), majd 1946 novemberében a MÁSZ Rt., állami tulajdonú részvényekkel. Ekkor a MÁSZ Rt. VI. mecseki kerületéhez a komlói és a nagymányoki körzet bányái tartoztak. A nemzeti vállalatokról (N. V.) szóló 1948. évi XXXVII. törvényt követően a Gazdasági Főtanács határozata kimondta a MÁSZ Rt. megszüntetését és a szénbányászat ipari központokba, illetve nemzeti vállalatokba szervezését. Ezen a területen jött létre a Mecseki Szénbányák N. V., amely 1950-től kettévált a Komlói és a Nagymányoki Szénbányák N. V-re. A trösztösítés időszakában 1952. március 1-jével megalakult a Mecseki Szénbányászati Tröszt, ennek vállalatai: Komlói Szénbányák, Nagymányoki Szénbányák, Hidasi Szénbánya. A Mecseki Szénbányászati Tröszt 1954-ben megszűnt, helyette megalakult a Komlói Szénbányászati Tröszt.

Az 1946. évi XIII. törvény szerinti államosítás "[...] nem vonatkozott azonban a győztes, szövetséges hatalmak tulajdonaira, így a DGT tulajdonában lévő területeket a Jóvátételi Hivatal[18] 29063/1946. számú rendelkezése alapján bekebelezte a Szovjetunió javára, míg a társaság bérelt területei és a rajta lévő bányák az államosítási törvény alapján a magyar állam tulajdonai lettek. Mivel azonban a DGT által a Pécs vidéki szénbányászat területén kiépített üzemkoncentrációkat nem volt ésszerű megbontani, azok együttes művelése érdekében a Szovjetunió a bányákra vonatkozó tulajdonjogát a létrehozott Magyar-Szovjet Hajózási Részvénytársaság (MESZHART) javára – alaptőke-hozzájárulás címén – kebeleztette be, ami 53%-os tulajdonosi jogot képviselt, míg a Magyar Népköztársaság érdekeltsége 47%-os volt. [...] A Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió között létrejött egyezmény alapján 1952. szeptember 30-án – megváltás ellenében – a Pécs vidéki szovjet tulajdonban lévő bányákat összes tartozékaival együtt a MESZHART átadta a magyar államnak, és a szovjet vezetést visszahívta. Így 1952. október 1-jétől a Bánya és Energiaügyi Minisztérium, az Országos Tervhivatal és a Pénzügyminisztérium rendeletével a Pécs vidéki kőszénbányákat Pécsi Szénbányák Vállalat elnevezéssel A/1 típusú állami vállalattá alakították.”[19] Azonban 1954-ben a Pécs vidéki szénbányák számára is eljött a trösztösítés időszaka, amikor a 71975/1954. NIM sz. rendelet alapján a Pécsi Szénbányák Vállalat megszűnt, és jogutódja a Pécsi Szénbányászati Tröszt lett.

 

Pécsvidéki kőszénbányászat 19451961.[20]

 

1963-ban a Komlói és a Pécsi Tröszt Mecseki Szénbányászati Tröszt néven összeolvadt, majd nevét a 492/1967. NIM utasítás értelmében Mecseki Szénbányákra változtatták.[21]

 

Röplapok Babics András irathagyatékából[22]

A Komlói és a Pécsi Szénbányászati Tröszt voltak a II. világháborút követő időszakban Baranya megye legnagyobb ipari vállalatai. Ezt a nagyszámú munkást, illetve családjaikat a korabeli kommunikációs viszonyok mellett a leghatékonyabban leginkább rotaprint[23] technikával készített röplap, illetve a röplapszerű híradók, újságok révén lehetett elérni. A kor és a téma kutatóinak szerencséjére a Babics András történész irathagyatékát képező bányászattörténeti dokumentumok között találhatunk egy doboznyi 1954–1960 évkörű röplapot, amelyek kivételesen látványos forrásként mutatják be a korra jellemző szocialista tervgazdálkodás és munkaverseny, a Sztahanov- és újítómozgalom, illetve a bányászlét mindennapjait. Habár ezek a röplapok ma már megmosolyogtatóan gyermekieknek, kezdetlegesnek hatnak, saját korukban mégis igazán jelentős szerepet töltöttek be. Feladatuk volt a tervteljesítések állásának és a munkaversenyek eredményeinek folyamatos közlése (Munkaverseny Hadi jelentés [1954], Felszabadulási Versenyhiradó [1955], Bányász Híradó [1956], Pécsi Szénbányászati Tröszt Munkaverseny Hiradója [1958]), a munkamorált és a termelékenységet a pozitív és negatív minták hangsúlyozásával próbálták emelni, nem sok sikerrel.[24] Az újítások és az anyagtakarékosság fontosságát előtérbe helyező felhívások (Vádol a Klecni[25] Pécsi Szénbányászati Tröszt Anyagtakarékossági Hiradója [1956]) is az ötéves tervben megfogalmazott célok elérését igyekeztek elősegíteni a propaganda révén. Szintén fontos téma volt a balesetmegelőzést célzó, biztonságos munkavégzésre és az egészségesebb eljárások használatára irányuló felhívás (Baleset ellen védekezz! Pécsi Szénbányászati Tröszt Munkavédelmi Hiradója [1956]), de találkozhatunk a sport- és kulturális életet népszerűsítő röplapokkal is. Kuriózumnak tekinthető, hogy iskoláskorú gyermekek számára is készültek röplapok/újságok (Bányamanó Pécsi Szénbányászati Tröszt Gyermeklapja [1956]), amelyekben a bányászélet szépségeit, hasznosságát ecsetelik, továbbá elvárják a kicsiktől a jó tanulást és a helyes viselkedést, ami által örömet szerezve apáiknak, azok nagyobb buzgalommal teljesítik munkájukat.

Az egyik, 1956 júliusi nyomtatványon a Tröszt Termelési Osztályának Verseny és Propaganda csoportja le is hozta, mi a céljuk a röplapokkal: "A Rotaprint megindult! Minden csütörtökön 2000 példányban Röplapot adunk ki mely dolgozóink munkáját támogatja, értékeli. Röplapunk Kézszoritás a jó munkáért, Tüske a mulasztásnál, Irányitó a termelésnél, Tájékoztató munkánk eredményességéről, Összekötőkapocs szociális, gazdasági, műszaki munkáinkban. Röplapunk örömünk, bánatunk, büszkeségünk, akarásunk hangos megnyilvánítója A TRÖSZTÖN BELÜL ÉS KIVÜL. Kérjük a PÁRT, a SZAKSZERVEZET segítségét, dolgozóink, műszakiak, trösztöt irányitó osztályok közreműködését ötleteikkel, tanácsaikkal, adataikkal!"[26]

Különlegességként említhető még a röplapok között az, amelyet a Pécsi Bányászok Munkástanácsa által Nagy Imre kormányához eljuttatott követelésekre válaszul jelentettek meg 1956. október 27-én, valamint amelyet külön a honvéd bányászoknak nyomtattak (Fekete Gyémánt Pécsi Szénbányászati Tröszt Honvéd Hiradója [1957]). Szintén említésre méltóak azok az 1957-es "toborzó plakátok", amelyek a juttatásokkal (kiemelt fizetés, ingyenes szállás, és napi háromszori étkezés 6,60 Ft-ért) csábították a munkásokat a pécsi bányákba.[27] Már 1957-től kezdődően, de jellemzően 1958-tól a röplapok inkább gépírással, újságszerűen, több oldalon jelentek meg, csak a fejléc maradt díszes, kivételt képezett ez alól az adott évi bányásznapi programok ismertetése.

                                  

Zárszó helyett álljon itt az egyik röplapon olvasható József Attila-idézet "Alkalmi vers a szocializmus állásáról /Ignotusnak/" című verséből:

 

"Ha beomlanak a bányát
vázazó oszlopok
a kincset azért a tárnák
őrzik és az lobog.
És mindig újra nyitnák
a bányászok az aknát,
amíg szivük dobog."[28]

 

Török Gábor levéltári informatikus

Rövidítések:

DGT/DDSG

Első cs. és kir. szab. Dunagőzhajózási Társaság (DGT), németül Erste k. k. priv. Donau-Dampfschiffahrts-Gesellschaft (DDSG)

MÁSZ Rt.

Magyar Állami Szénbányák Rt.

MESZHART

Magyar-Szovjet Hajózási Rt.

MDP

Magyar Dolgozók Pártja

MKP

Magyar Kommunista Párt

MTA DTI

Magyar Tudományos Akadémia Dunántúli Tudományos Intézete - Pécs (ma lásd Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának Dunántúli Tudományos Intézete - Pécs)

N. V.

Nemzeti Vállalat

Forrás:

MNL BaML XIV. 73. 36. d.

Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára. XIV. 73. Babics András történész irathagyatéka. Röpiratok 1954–1960. 36. doboz

Irodalom:

Akadémiai Kislexikon 1990

Akadémiai Kislexikon, 2. kötet. L–Z, Akadémiai, Bp., 1990.

BABICS 1952

Babics András: A pécsvidéki kőszénbányászat története. Közoktatásügyi Kiadóvállalat, Pécs, 1952.

BABICS 1961

Babics András: A pécsvidéki kőszénbányászat története a legújabb korban 1945–1960. Pécs, 1961. (Dunántúli Tudományos Gyűjtemény 35.)

BRYAN 2010

Bryan Cartledge: MEGMARADNI. A magyar történelem egy angol szemével. Officina, Bp., 2010.

KÁNTOR 2013

Kántor Balázs: Így épült a vas és acél országa. Múlt-kor magazin, 2013.  (http://mult-kor.hu/20130313_igy_epult_a_vas_es_acel_orszaga) [2017.04.07.]

Magyar Nagylexikon 2000

Magyar Nagylexikon, 10. kötet, Ir-Kip, Magyar Nagylexikon, Bp., 2000.

Magyar Nagylexikon 2001

Magyar Nagylexikon, 12. kötet, Len-Mep, Magyar Nagylexikon, Bp., 2001.

NEB

 Nemzeti Emlékezet Bizottsága, Tudástár - Pártvezetők - Gerő Ernő. (https://www.neb.hu/asset/phphUh6az.pdf) [2017.04.07.]

ROMSICS 2002

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Osiris, Bp., 2002.

ROMVÁRY 2010

Romváry Ferenc: Babics András. In: Romváry Ferenc (főszerk.) Pécs Lexikon, I. kötet. Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft., Pécs, 2010.

SIPOS 2010

Sipos Antalné: A mecseki szén. Archívnet, 10. évf. (2010) 3. sz. (http://www.archivnet.hu/gazdasag/a_mecseki_szen.html) [2017.04.07.]

SZIRTES 1994

Szirtes Béla (szerk.): A mecseki kőszénbányászat. (17..) -1945–1991- (..?..), I-II. kötet. Kútforrás Kft., Pécs, 1994.

SZIRTES 2000

Szirtes Béla (szerk.): Nyelvteremtő bányászok, II. kötet. Mecseki bányász zsargonszótár. Pécsi Erőmű Rt., Pécs, 2000.

TORZSAI-ZALA 1973

Torzsai Tamás-Zala Imre: Könyv A-Z. A könyvkereskedelem kislexikona. Tankönyvkiadó, Bp, 1973. (http://mek.oszk.hu/09300/09374/09374.htm#23) [2017.04.26]

Jogszabályok:

1946. évi XIII. törvény

1946. évi XIII. törvény a szénbányászat államosításáról

1948. évi XXXVII. törvény

1948. évi XXXVII. törvény a nemzeti vállalatokról

71975/1954. NIM rendelet

A Nehézipari Minisztérium 71975/1954. sz. rendelete

492/1967. NIM utasítás

A Nehézipari Minisztérium 492/1967. sz. utasítása

 

[1] Dr. Babics András (*1906. jan. 20. Komlósd, Somogy vm., †1984. szept. 12. Pécs) történész,  a történettudományok kandidátusa (1952) – a pécsi Erzsébet Tudományegyetem Magyar Történeti Intézete gyakornoka (1934–1938), a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem Magyar Történeti Intézetének tanára (1941–1944). A pécsi Dunántúli Tudományos Intézet (DTI), ill. 1955-től az MTA pécsi Dunántúli Intézete alapító tudományos munkatársa, igazgatóhelyettese (1943–1965), igazgatója (1965–1970). Pécs város Tanácsának tagja. Pécs város és környéke középkori, kora újkori és újkori történetével foglalkozott, a magyarországi regionális kutatások egyik úttörője. Pályája kezdetén közigazgatás-történeti dolgozatokat írt, később érdeklődése a gazdaság- és a bányászattörténet, elsősorban a mecseki kőszénbányászat múltja felé fordult. Alapvetően új eredményeket ért el a pécsi, Pécs vidéki és komlói bányák történetének, művelődés-, kultúr- és technikatörténetének feltárása terén, vizsgálta továbbá a környék bányamunkásságának életét, mindennapjait. Különösen értékes bibliográfiai és forráskiadói tevékenysége, hogy összegyűjtötte és közzétette a baranyai, ill. a pécsi bányászatra vonatkozó helyi levéltári adatokat. A DTI igazgatójaként regionális gazdaság- és bányászattörténeti kutatóprogramot indított, nyugdíjba vonulása után pedig megszervezte a négy megyére kiterjedő és kétévente megtartott helyi gazdaságtörténeti konferenciákat, amelyekhez nemcsak történészek csatlakozhattak. Hatalmas műve, a Kárpát-medence kőszénbányászatát felölelő, közel 40 ezer tételből álló bibliográfiája kéziratban maradt. Az egész életében gyűjtött, igen értékes bányászattörténeti anyag egy részét a Baranya Megyei Levéltár még életében megvásárolta, másik részét pedig a Pécsi Bányászati Gyűjtemény megszűnése után letétként vette át. ROMVÁRY 2010. 61.

[2] BRYAN 2010. 460.

[3] Az MKP 1944 októberében, a szovjet csapatok bevonulását követően újjáalakult kommunista párt volt. A pártot a Szovjetunióból hazatérő kommunisták által megalakított Központi Vezetőség hozta létre, ennek tagjai voltak Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő, Nagy Imre, Révai József. 1945 februárjának végén, Budapest felszabadulása után a Magyarországon illegalitásban működő Központi Bizottság is csatlakozott a kezdeményezőkhöz, és a párt főtitkára Rákosi Mátyás lett. 1948-ban az MKP magába olvasztotta a Nemzeti Parasztpártot, majd az MSZDP-vel való egyesülés eredményeként megalakította az MDP-t. Magyar Nagylexikon 2001. 425–426.

[4] Az MDP egy sztálinista irányvonalat követő kommunista párt volt Magyarországon 1948 és 1956 között, amely 1948. június 12-én alakult a MSZDP erőszakos felszámolásával és a MKP-ba történő beolvasztásával. Magyar Nagylexikon 2001. 409.

[5] BRYAN 2010. 460–462.

[6] Gerő Ernő (Szül.: Singer Ernő, *1898. júl. 8. Terbegec, Hont vm., †1980. márc.12. Budapest) magyar kommunista politikus, több magyar kormány tagja különböző beosztásokban, 1956-ban az MDP első titkára, szovjet NKVD-tiszt. 1949 és 1957 között a Magyar Tudományos Akadémia tagja. NEB. 1–4.

[7] ROMSICS 2002. 347.

[8] „Az acélgyártás fejlesztése érdekében elhatározott új kohászati mű telepítését Mohácsra tervezték, figyelembe véve a mecseki kokszolható szén és jugoszláviai vasérc közelségét, a nagy vízigényt és a vízi szállítás igényeit. Végül is politikai okok (a Szovjetunió és Jugoszlávia viszonyának átmeneti megromlása) miatt szovjet befolyásra […] Dunapentelére (1951 előtt Dunapentele, 1951-1961 között Sztálinváros, 1961-től Dunaújváros - megjegyzés tőlem T. G. -) került a vasmű.” SZIRTES 1994. 87.

[9] Az 1949-ben létrehozott Népgazdasági Tanács a tervgazdálkodás egyik fontos szervévé vált, amely Gerő Ernő irányításával egyfajta gazdasági csúcsminisztériumként működött. Akadémiai Kislexikon 287–288.

[10] Az 1947-ben létrehozott Országos Tervhivatal a Magyar Népköztársaság kormányának a népgazdasági tervezést irányító, minisztériumi rangú közigazgatási szervezete volt. Fennállása alatt mindvégig a központi gazdaságpolitika irányító szervezeteként működött. Élén az elnök állt, jogállása a miniszterekével volt egyenlő. Az Országos Tervhivatal 1990. májusában megszűnt, feladat- és hatáskörét a Pénzügyminisztérium vette át. Akadémiai Kislexikon 353.

[11] KÁNTOR 2013.

[12] BRYAN 2010. 464.

[13] „A pécsvidéki szénbányászat területén is, 1945 és 1947 között, több bérsztrájkot ismerünk, amelyeket azonban sikerült néhány napra korlátozni.” BABICS 1961. 291.

[14] BABICS 1952. 26.

[15] „Az Első Dunagőzhajózási Társaságot a magyarországi nagybirtokosság és az osztrák tőke hozta létre 1830-ban (sőt már 1829. március 13-án - megjegyzés tőlem T.G. -). […] A nagypénzű és befolyásos társaság gyors ütemben erősödött. Pár év mulva Óbudán téli kikötőt és hajóépítő üzemet létesített, s a század közepe felé a Monarchia egyik leghatalmasabb vállalatává lett. […] A vállalat részvényesei között találjuk Arnstein, Eskeles, Rotschild, Geimüller, Stamet u. Co., Sina és Puthon osztrák bankárokat, nagykereskedőket, és tőkés iparűzőket, az osztrák és magyar nagybirtokos arisztokráciát: József nádort, Estei Ferdinánd, Liechtenstein Vencel, Metternich Kelemen, Batthyány Fülöp, Szász Kóburg Góthai Ferdinánd, Esterházy Pál hercegeket, Ambrózy István, Andrássy György, Apponyi György, Csáky Károly, Sándor Móric, Széchenyi István, Széchenyi Károly grófokat, Csáky Petronella és Trautmannsdorf grófnőket, Walterskirchen bárót, és Szirmay bárónőt.” BABICS 1952. 26.

[16] A DGT/DDSG vállalatnak a gőzhajók üzemeltetéséhez olcsó, könnyen hozzáférhető szénre volt szüksége, és mivel Mohács a dunai hajózási útvonalak közepén helyezkedett el, valamint a kikötőtől legfeljebb 55 km-re voltak a legnyugatibb mecseki bányák is, ezért úgy ítélték meg, hogy jobb döntés a Pécs környéki bányákba fektetni, mint a vasúton nehezen megközelíthető Oravica (1880-tól Oravicabánya, Krassó-Szörény vm.) szénbányáinak megszerzése. A Társaság 1852-ben kezdte meg a kutatómunkát Pécs közelében, majd 1853-ban a kitermelést András-aknán. Ez a kis bányatelek lett a kiindulópontja a DGT hatalmas bányabirtokának, amely csúcspontját 1894-ben érte el 24,5 millió m2-nyi kiterjedéssel (ebből 16,2 millió m2 saját tulajdon, 8,2 millió m2 bérlemény volt). A szénszállítás megkönnyítése érdekében szükségessé vált a bányáktól a Mohácsi kikötőig tartó vasútépítés. Az állam által elindított építés első 6 km hosszú, a Pécsbányától az Üszög vasútállomásig tartó szakasza 1854-ben készült el. A lassan haladó munkák miatt a társaság az építést átvette az államtól. A vonal hátralévő, 56 km-es szakaszát 1857. május 2-án adták át. 1852 és 1923 között az összes Pécs környéki, kisebb-nagyobb versenytársát felvásárolta, illetve az itt elhelyezkedő egyházi (püspöki és káptalani uradalmi) tulajdonú (nem elidegeníthető Pécsszabolcs és Somogy községi) bányaterületet bérbe vette. Az 1850-es évektől a társaság jelentős infrastruktúrát (út-, víz- és később energiahálózatot) épített ki a területen, de lakótelepeket, legényotthonokat, iskolákat, templomokat és könyvtárat is létesített. BABICS 1952. 26–36.

[17] BABICS 1961. 256–257.

[18] A Jóvátételi Hivatalt az 1500/1946. M.E. sz. rend. alapján hozták létre a fegyverszüneti egyezmény alapján Magyarországra háruló jóvátételi és egyéb gazdasági természetű kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos tennivalók ellátására. A Jóvátételi Hivatal részt vett a jóvátételi kötelezettségek teljesítési módozatait megállapító tárgyalásokon, valamint azokon, amelyeken a jóvátételi szerződéseket megkötötték. Tartotta a kapcsolatot az egyes államok jóvátételi szerveivel, az illetékes magyar hatóságokkal. Nyilvántartotta a jóvátételi kötelezettségeket, azok teljesítését. Megállapította az ipart, mezőgazdaságot érintő jóvátételi lebonyolítási programot. Felügyeletet gyakorolt a jóvátételi kötelezettségek teljesítésében résztvevő intézmények, vállalatok felett. Magyar Nagylexikon 2000. 345.

[19] SZIRTES 1994. 80.

[20] BABICS 1961. 256–257.

[21] SIPOS 2010.

[22] MNL BaML XIV. 73. 36. d.

[23] Rotaprint: az ofszetnyomás elvén alapuló, egyszerű és gyors sokszorosítási eljárás. A könyvpropaganda nélkülözhetetlen eszköze, különösen alkalmas körlevelek, plakátok, jegyzékek szép, esetleg színes kivitelben, házilag történő előállítására. Az eljárás lényege: írógéppel, zsíros gépszalag közbeiktatásával, fényte­lenített alumínium lemezre gépelik a szöveget, majd fixálják (zsíros behatásnak ellenállóvá teszik). A lemezt hengerfelületre illesztik, majd a sokszorosítógépbe helyezve, felületét festékezik. A festéket csak a betűk, rajzok veszik fel. A nyomás nem közvetlenül a hengerré formált lemezről történik, hanem közbeiktatnak egy gumihengert, amely leveszi a szövegnek és képanyagnak megfelelően a festéket, és átnyomja a papírra. A szöveg vagy illusztráció fényképészeti eljárással is felvihető a lemezre. Többszínnyomás esetén a színeket külön-külön kell nyomni. Az eljárás előnye, hogy viszonylag nagy példányszámban, jó minőségben, a költséges nyomdai munkafázisokat (szedés, tördelés stb.) kikapcsolva, állíthatók elő nyomatok. Kis példányszámú könyveknél előnyösen alkalmazható sokszorosító eljárás. TORZSAI-ZALA 1973.

[24] A Pécsi Szénbányászati Tröszt (ill. jogelődei) nyersszéntermelése az 1945. évi 637.064 tonnáról az 1949. évre 1.282.271 tonnára emelkedett. A termelés a csúcspontját 1954-ben érte el 1.877.150 tonnával, majd 1957-ig ez lecsökkent 1.358.980 tonnára, részben az 1956-os események közvetlen és közvetett hatására. BABICS 1961. 287.

[25] A mecseki szénbányász zsargonban a klecni = tuskó. SZIRTES 2000. 28.

[26] MNL BaML XIV. 73. 36. d.

[27] 1872-ben a DGT bányászai közül 458 volt magyar anyanyelvű, 1042 munkás pedig külföldi honosságú. A század végén már a bányamunkások kb. 75% magyar állampolgár volt. 1925-ben ugyan még 407 külföldi állampolgárságú dolgozót találunk, de ezek jó része csak névlegesen volt külföldi, sokan a trianon után elcsatolt területekről származtak. Az alacsony béreknek hála a bányaművelés nem volt csalogató a külföldiek számára, ezért a munkásállományt a mecseki szénmedence német és magyar parasztlakosságából egészítették ki. A szénbányászatra mindig is erősen jellemező volt a nagyfokú fluktuáció, a Pécs vidéki szénbányáknál, egészen az első világháborúig, a munkások kb. egyharmada évről-évre kicserélődött. BABICS 1952. 80–82.

„Ha a munkaerővándorlást az 1946. és az 1955. évek között összevontan nézzük, akkor kiderül, hogy évi átlagban a bányaüzemeknél felvettek 3.675 munkást, és ugyanakkor évi átlagban leszámolt 3.306 fő.” BABICS 1961. 296.

[28] MNL BaML XIV. 73. 36. d.